Álom, édes álom

2008 július 25. | Szerző: Silvija |

 

Szemem a teliholdra tekint,

Elfogott egy furcsa érzés megint.

Az életnek hatalmas súlya,

Az emberek görnyednek alatta.

Nem bírom már,

Nem bírom már,

Bárcsak már a szememet lehunyhatnám!

 

Lehunynám, és álomba merülnék,

A világba, hol sosem menekülnék.

Ahol nincs könny és fájdalom,

Az lenne ám az igazi álom!

Nem bírom már,

Nem bírom már,

Bárcsak már a szememet lehunyhatnám!

 

Reggel mikor felébredek,

A gyönyörűségből kizökkenek.

Rá kell jönnöm hogy ez itt a valóság,

Hol nincs igazság, csak hazugság.

Nem bírom már,

Nem bírom már,

Bárcsak már a szememet lehunyhatnám!

 

Nincs szó, nincs jó,

Nincs bor, nincs csók,

Nincs más csak a tudat,

Hogy a magyar sír, s nem mulat.

Nem bírom már,

Nem bírom már,

Bárcsak már a szememet lehunyhatnám!

 

De lehet, hogy mégsem hunynám le,

Hisz minden reggel borzalom érne.

Szívem széthasad, könnyem kifakad,

Az élet értelme a halál marad.

Nem bírom tényleg,

Nem bírom tényleg,

Várom, hogy a szememet lehunyhassam végleg.