Mikor Rád nézek, azt gondolom elérhetetlen vagy.
Mikor Rád gondolok érzem, a hitem cserben hagy.
A Te tökéletességed fokozottan erősödik,
Az én reménységem fokozatosan elhalványodik.
És mégis ott jársz a gondolataimban,
Nem hagysz nyugton csalódásaimban.
Barna, nagy göndör hajad magam előtt lebeg,
Világító kék szemed az én szemembe mered.
Őrültséged, lököttséged a végtelenségben jár,
Amitől a szívem hevesebben kalapál.
Ez az érzés tetszik is, meg nem is,
Mert szerethetlek is, meg nem is.
Szerethetlek, mert nem tiltja senki,
Nincs törvény, ami meg nem engedi.
Megszabni e érzelmet csakis én tudom,
Bárcsak lenne rá nyomós indokom!
Elérhetetlenséged számomra nem indok,
Messze élsz, s nem tudod ki vagyok.
Ha megismernél, lehet hogy megszeretnél,
S tetoválással teli karjaidban ölelgetnél.
Sosem lehet tudni mit hoz a jövő,
Szerelmem irántad örökké féltő.
S ha egyszer végre lélegzeted fülemben hallom,
Nem hagylak el, s kezedet kezemben tartom.